Cégünk a klímák és a konyhai elszívó tisztítás terén immár több évtizedes tapasztalattal rendelkezik, emellett mindig nyitottak vagyunk a legújabb technológiákra, és folyamatosan tanulunk, illetve bővítjük tevékenységi körünket is.
Ennek is köszönhető, hogy az utóbbi években együttműködünk az észak-olasz székhelyű, azonban mind az európai, mind a világpiacokon aktív Windex Grouppal. Együttműködésünk egyre szorosabbá vált, ennek egyik állomásaként 2021-től mi lettünk a Windex folyadékhűtők, hőleadók és fan-coilok egyedüli forgalmazói hazánkban.
A Windex szerviz és javítás szintén a tevékenységi körünkbe tartozik.
Egy fan-coil rendszer első ránézésre hasonló egy radiátorhoz, nagy hőcserélő felülete is egy radiátorra emlékeztet, azonban nem csak melegíteni képes a környezetét, hanem hűteni is. A fan-coilt ismerik ventilátoros konvektor, illetve hűtő konvektor néven is. A fan-coil kifejezés jelentése utal a működési elvére: lamellás, sűrűn bordázott hőcserélő felület, amin keresztül a helyiség levegője áramlik egy ventilátor jóvoltából.
A csővezetékekben víz kering, ami a hűtési, klímás időszakban (nyáron) hideg, míg a fűtési időszakban természetesen meleg. A fan-coilok hőcserélő csövei apró bordázatokkal vannak ellátva, aminek köszönhetően hőleadó felületük akár többszöröse is lehet más hőleadó berendezésekkel (pl.: radiátor) összehasonlítva. A másik nagy előnyük, hogy a klímákkal vagy más hűtőberendezésekkel ellentétben képesek minimális zajjal, csendesen hűteni a lakóteret.
A fan-coil rendszerek belső felépítése viszonylag egyszerű, ezért javításuk is könnyebb, mint a legtöbb fűtési rendszeré.
A fan-coil modern, gazdaságos és környezetbarát megoldás, ezért nem csupán új épületekbe ideális választás, hanem a már elavult, régi fűtési rendszerek felváltására is tökéletes.
A készülék meglehetősen kevés helyet foglal el a térből, sőt, akár még a falba is süllyeszthető! Árajánlatainkért és további információkért keressen minket még ma, és mi a lehető leggyorsabban felvesszük Önnel a kapcsolatot!