Esztétikus és minőségi betoncsiszolás

A betoncsiszolás, mint eljárás az Amerikai Egyesült Államok területén jelent meg az 1980-as évek második felében. A beton csiszolására kezdetben még olyan szerszámokat használtak, amiket kő felületek megmunkálására fejlesztettek ki, azonban nemsokára megjelentek a gyémánt szemcséket tartalmazó csiszolókorongok, amik a betonnal való munkára jóval hatékonyabbak voltak.

Nyugat-Európába a kilencvenes években érkezett meg a technológia, és az elmúlt két évtized során számos nagyobb csarnokban, raktárban és boltban jelent meg.
Népszerűsége természetesen nem a véletlennek köszönhető, hiszen számos előnyös tulajdonsággal rendelkezik.

A betoncsiszolás bel- és kültéren is hosszútávú megoldásnak számít.

A csiszolt beton padló nem csupán esztétikus, hanem rendkívül tartós is, hiszen magas kopásállósággal rendelkezik. Nem porlik, ennek köszönhetően nem csak kevesebbet kell takarítani, de könnyű is tisztán tartani. Mindezek mellett kivitelezési ideje rövid, ráadásul a technológia is környezetbarátnak számít.

Összességében elmondható, hogy ma a betoncsiszolás számít a leginkább költséghatékony, innovatív és tartós, burkolást helyettesítő eljárásnak. Napjainkban az üzleti ingatlanok mellett kezd megjelenni lakóépületekben is, részben dekoratív mivoltának köszönhetően, hiszen a csiszolt beton is festhető, színezhető.

Cégünk, az Epo-trend Kft. immár több, mint tizenöt éve foglalkozik a padlókkal kapcsolatos kérdések megoldásával. Együttműködünk a TM márkával, hogy portfóliónk a lehető legszélesebb legyen a padló iparban.

A TM gépek a tengeren túlról érkeznek hozzánk, ezért mindig számolni kell a gyártási és szállítási idővel.